Gyurcsány nyakatekert logikával érvel Ukrajna EU-tagsága mellett

„Érdeke-e Magyarországnak, hogy az EU utolsó bástyája legyen?” – tette fel a kérdést a DK elnöke közösségi oldalán.

Belecsúsztak az autójába.
Gyurcsány Ferenc Skodájába szerdán reggel belecsúszott a Margit hídon egy autó. A politikus az ATV-nek elmondta, éppen a parlamentbe tartott, mikor véletlenül nekiment a mögötte közlekedő Suzuki. A DK elnöke szerint a mögötte közlekedő sofőr nem haladt nagy sebességgel, csak nem vette észre, hogy lelassult a forgalom.
Mind a ketten kiszálltunk, az úr egyből el is ismerte a felelősségét”
– mondta az ATV-nek az országgyűlési képviselő, aki szerint mivel mindez a reggeli csúcsban történt, így abban maradtak, hogy telefonszámot cserélnek, később intézik a papírokat. Állítása szerint ez meg is történt azóta.
Szerencsére csak ennyi a történet, sem személyi sérülés, sem komolyabb anyagi kár nem történt, csak az autók karosszériái őrzik a koccanás emlékét"
– mesélte Gyurcsány Ferenc.
Nyitókép: Facebook